SZONETTEK

LÉLEKMENEDÉK
Szonett 104.

Írta: Herczeg László

Ha a szerelem újra rám találna

Régi kedvem is talán visszatér.
Szívemben is megpezsdülne a vér

Könnyes emlékek árja nem fájna.

Akarok dalolni, égre nevetve
Belekacagni a Végtelenbe
Szeretni, és lenni viszont szeretve
Mindent, ami rossz volt elfeledve.

Virág illatát érzem, s áldott békét

Sebzett bús lelkemnek menedékét

Hol két karom ölelésre tárul.

Jöjj Szerelem! Igaz Boldogságom!
Valóság legyen, ne csak vágyálom!
Míg éltem kapuja be nem zárul…

 

ÖRÖK FÁJDALOMMAL

Szonett 103.

Írta: Herczeg László

Álmaimban én még mindig látlak

Szívembe tépő kínzó éjszakákon

Mikor a lelkem is zokog vágyón

Pedig tudom, már hiába várlak.

Elvitted tőlem a nevetésed.

Drága mosolyodat rám ragyogva,
Már sosem látom, rég elszállt tova
De, lényed örökre szívembe vésted.

Csillagtalanok most az éjszakák

Levél sem rezdül, hallgatnak, a fák
Anyjában alszik a búvó holdsugár.

Csak Én nézek a nyári égre csendben

Örök fájdalommal bús szívemben,
Fekete Rózsám, nem jössz vissza már…

 

KÖSZÖNET ILONÁNAK!

Szonett 102.

Ilona Anna Dezsőnek,
online köteteim készítőjének!

Írta: Herczeg László

Sokáig nem fogok szonettet írni
Gondoltam én, de meg nem tehetem!
Régi versformaként nagyon szeretem
Nélküle lám, nem tudtam kibírni.

Ilonának írom hálás soraim

Aki már többször segített nekem.

Ha kértem mindig megfogta kezem,
Megoldotta velem a gondjaim.

Ezért lett nekem sok-sok örömöm,
Hálás szívvel én ezt megköszönöm!

Végül, egy dolgot ki nem hagyhatok:

Ha csodaszép műveit olvasom,
Boldogabban indul már a napom,
Barátságára pedig büszke vagyok!

100+1 SZONETT.
Barátaim kérésére!
Szonett 101.
Írta: Herczeg László

Ismét leültem szonettet írni
A Barátaim kértek rá nagyon
Gondolkozom, hogy mit írjak vajon
Neki állok, ki fogom még bírni.

Sok éjszakát én átvirrasztottam
Míg megalkottam száz szonettemet
Csak a hajnal zárta le szememet
Leírtam, amiről álmodoztam.

Álmom, vágyam, és a valóságot,
Szonettba írtam a bűnös világot
Megírtam mindent nyíltan, merészen

Legyen ez a zárszó Barátaim
Elmúltak immár szonett álmaim
Plusz művem véget ért, itt van készen!

A KÖLTŐ ÖRÖME

Szonett 100.

Írta: Herczeg László

Bevégeztem, előttem a végső

Már századik szonettemet írom,
Célba értem, tovább már nem bírom
De, most végül véget ért a lépcső…
 

Benyithatok a Parnasszus ajtaján
Mégsem volt kevés egy emberöltő
Szonettjeimmel lettem ismert költő
Erre vártam egész életem során.
 

Sugarasodj napfény, arcomba nevess!
Most ölelj Kedvesem, nagyon szeress!
Neked sem szabad soha elfeledni,

Mert már én sem tarthatom titokban:
Az egész magyar irodalomban,
Időre, nem írt így szonettet senki!

 

AZ ÁLMODOZÓ KÖLTŐ

Szonett 99.

Írta: Herczeg László

Napok óta írok, ha jő az este

Sok a dolgom, és az időm kevés

Nem érdekel sem ivás, sem evés
Sokat kibír egy költőnek teste!

Behunyom a szemem álmodozva

Barangolok virágzó réteken
Sasként repülök, ölel a végtelen

Bármi lehetek csupán vágyakozva.

Aztán megírom egy versben Neked

Barátaink is olvassák veled

Képzeletem ezzel célba talál!

Most lehetne még boldognak lenni!
Jó lenne Neked addig észrevenni,

Míg élünk, és nem köszön a halál…

HÉLIA GYERMEKEI.

Szonett 98.

Írta: Herczeg László

Szeretem a napraforgó tengert
Ha Királyuk, a Nap felé tekint
Ki nagy fényével sorakozót int,
A látvány elbűvöli az Embert.

Mind feszesen, égre felnézve áll

Példát mutatva az Embereknek
Kik, ha seregben együtt lehetnek

Ott, már parancsok ordítása száll.
 

A természet nem vár parancsokat

Elrendezi maga a dolgokat
Nem is kap vagyont, és kitüntetést

Az Ember rombol, pusztít oktalan

Nem sejti még, hogy szörnyű ára van:
Saját jövőjére hoz most szenvedést!

 

A FÉLKARÚ ÓRIÁS

Csorba Győző Kossuth díjas

költő emlékére!

Szonett 97.

Írta: Herczeg László

Kisfiúként már könyvtárba jártam

Bámulva a félkarú Igazgatót.

Kaptam is tőle sok-sok kedves szót,

Hogy gyerekként Gorkijra rátaláltam.

Már tudtam róla, hogy Költőóriás

Országos nagyságoknak barátja

Bár kezétől üres volt kabátja

Eszményképem volt, számomra csodás!

-Tanulj, fiam! Te nagy költő lehetsz!-

Mondta nekem. – Mert máris úgy szeretsz,

Megérinted az emberek lelkét!-

Így szólt, olvasva kezdő verseim

Mentor szavára, kettőt közölt az IM.

Majd Angyal lett, rám hagyva emlékét…

LÁTOD, DRÁGÁM?

Szonett 96.

Írta: Herczeg László

Látod drágám, Én még mindig élek.

Próbáltam, de nem tudtam elmenni,
Mert költőnek kellett nekem lenni
Lettem, most már megnyugvást remélek.

Látod drágám, én meggyászoltalak.
Tizenhárom bús gyászévnek során,
Mennyi ember csak rám nézett bután:
Biztos, hogy bolond már ez az alak!
 

Látod drágám, most még dobog szívem

Érzem, nem sokáig, én azt hiszem,

Majd akkor újra rám fogsz nevetni…
 

Ugye, csináltál ott fenn nekem helyet?
De, ha. utam hozzád még nem vezet,
Én nem foglak akkor sem elfeledni…

REMÉNYÁLMODÓ

Szonett 95.
Írta: Herczeg László

A szenvedés a boldogság barátja?
Mégsem lehetek én boldog soha!
Pedig a Sorsom olyan mostoha

Lőtt vadként kínját égre kiáltja!

Szenvedés a boldogság barátja?
Mégis engemet messze elkerül
Ha néha-néha mégis sikerül

Később a szívem, csak kárát látja.

Jól tudom, egy csoda, hogy még élek,
Az élet szép, és én is reméljek?

Magamat hát boldognak képzelem…
 

Akkor már talán kiderülhet az ég
Árva lelkem is boldog lehet még

Rám talál majd egy igaz szerelem…

MINDENHATÓ SZERELEM

Szonett 94.
Írta: Herczeg László

A szél szerelmes a diófámba

Dédelgetve rezgeti leveleit
Féltve óvja a madarak fészkeit,

Dalukat hallgathatom szobámba.

A napfény szerelmes a leanderbe
Mely kitárt szirmokkal nézne feléje
De, túl erős a szeretője fénye
Nem kacsinthat fel neki az égbe

Mindenen Nagyúr lesz a szerelem
De, legjobban mégis az Embereken
Kik mintha eszüket elvesztenék.
 

Én vagyok rá a legjobb élő példa

Minden józanságom eltűnik néha

Szerelem nélkül megbolondulnék…

 

 

VIRÁGOK ÉJSZAKÁJA

Szonett 93.
Írta: Herczeg László

Szeretem a virágokat éjjel
Mikor szirmaik aludni térnek
Köszönve a kelő lámpafénynek

Nézem őket igaz szenvedéllyel.

Össze is zárult már a tulipán
Kicsiny bibéit, porzóit takarja,
Mint édesanya védeni akarja
Bimbótakaró a fegyvere csupán.

Az illatok is aludni mentek
Bimbók mélyén lágyan elpihentek
Bár, halványan érzi még az Ember.
 

De, reggel, ha az ablakot kitárom,
Már pompázik, az összes virágom
Jó reggelt kíván egy szép leander!

MERENGÉS EGY KERTBEN…
Szonett 92.

Írta: Herczeg László

Szeretem, a virágok illatát
Rejtelmesen lelkemig hatolnak,
A rózsafák mind felém hajolnak,
Ámulva nézem e meghitt csodát.
 

Szeretem falombok susogását
Sétálni egy árnyas ódon kertben,
Csend, és béke lakozik, szívemben
Nem érzem az élet rohanását.
 

Szeretem dalát boldog rigóknak

Meghatódom, biztos Nekem szólnak!
Bár tudnám, hogy daluk miről mesél…
 

Szeretem, ha meleg nyári estén
Egy kaktusz, nyíló virágait lesvén,
Megsimogatja arcomat a szél…

A LEGNAGYOBB KINCS!

91. Szonett
Írta: Herczeg László

Én szeretem a Nőket nem vitás!
A Teremtésnek remekei Ők.
Drágáim, szép ölelnivaló Nők,
Életem nélkülük, csak búsulás!
 

Igaz lehetne egyedül is élni
De, éppenséggel értelme az nincsen
Az asszony lesz a legnagyobb kincsem,
Amit még az Istentől tudok kérni!

Egy kell Uram, csak egy, és más senki,
Szerelemmel csak így lehet szeretni!

A többiben én csak gyönyörködöm…
 

A hűséget én mindig betartottam
De, vakságot, soha nem fogadtam,
Hiszen, már rájuk nézni is öröm!

BOLOND A SZÍVEM!

Szonett 90.
Írta: Herczeg László

Bolond az én szívem! Mert nem tanul!
Becsapják mindig, mégis bízik egyre
Mert vágyik szegény a szeretetre
De, kihasználják sokszor aljasul.

Bolond az én szívem! Mert nagyon szeret!
Sérül és szenved, mert gyakorta bántják
Kik a szememben a szálkát is látják
De, nekik persze gerenda is lehet…

Bolond az én szívem! Kitárva dobog!

Ha szenvedést lát szinte felzokog

Mindenkit fogad, s szeretetet remél.

Bolond az én szívem! Sok érdemtelen!
Túl sok a seb már szegény szívemen
Beteg is, a Költő, nem sokáig él…

ÁLMOK ASSZONYA

Szonett 89.

Írta: Herczeg László

Minden nap éjjelén eljön hozzám!

Álmaim asszonyát nagyon várom,
Ölelni vágyó két karomba zárom,

Szerelmem villámként súlyt le reám.

Álmaimban mégis boldog leszek!
Látok, hallok, érzek, illatokat
Átélem, a szerelmes csókokat,
Igaznak tűnik, minden mit teszek.

Éjszaka írok, minden áldott éjjel
Hajszolom magamat szenvedéllyel,
Versek nélkül a Költő mit sem ér!

Végül aztán, csak elalszom szépen,
Álmok Asszonya jön, rózsával kezében.
Piros az a rózsa, piros, mint a vér…

 

MEGKÖSZÖNÖM

Szonett 88.

Írta: Herczeg László

Ha Boldogságom eljönne hozzám

Legszebbik ruhámat felölteném,
Csodás nagy öröm költözne belém

Csókjára csókkal felelne a szám.

Ha Gyönyörűm sétálni szeretne
Kézen fogva mennék, mint ifjúkorban

Virágot vennék a legelső boltban

Talán sírnék is, hogyha rám nevetne.

Meghatódom, ha örülök nagyon.
Szívem remeg, egy varázs pillanaton
Ilyenkor tör elő örömkönnyem.

Szégyellem, és rejtem, szemérmesen
Gyere, bújj hozzám, ölelj kedvesen
Ideje, hogy szerelmed megköszönjem…

ÁLMOM KERTJE
Drága Barátnőmnek,
Valéria Aranyosné Hurinak!
Szonett 87.
Írta: Herczeg László

Álmomban egy csodás kertben járok

Elbűvölt lelkem a szépre kitárul
Ámuló szemem száz csodára bámul

Hajlongva köszönnek rám a virágok.
 

Nagyot lélegzem az illatárból

Kié lehet ez az Édenszerű kert

Mely reám szinte már bilincset vert

Ekkor kilép egy bájos Nő a házból.
 

Átölel, és egy pad felé vezet,
Leülünk oda, kéz fog meg kezet
Fejét lágyan a vállamra hajtja.

Nyugalom, és béke száll le reám

Hálaimámat rebegi már a szám

Mert az Álmom e Sorsot akarja…

 

A KÖLTŐ ÉS MÚZSÁJA.

Szonett 81.
Írta: Herczeg László

Nem bánom én, ha titkon kinevetsz

Csak csókolj úgy, mintha belehalnál.
Játszd, hogy örökké engem akarnál,
Kiáltsd az arcomba, nagyon szeretsz!
 

Kiáltsd az arcomba, nagyon szeretsz!
Sohasem fogsz így már mást szeretni,
Mint rám, másra nem tudsz, úgy nevetni
Hűséges leszel, míg el nem temetsz…
 

Hűséges leszel, míg el nem temetsz,
Fentről majd nézlek, te visszaintegetsz,
Tudom, majd jössz, és ott leszel velem…

Tudom, majd jössz, és ott leszel velem,
De, most még tart a földi életem,
Mutasd meg hát, hogy van még szerelem…

BOLDOGTALAN SZONETT

Szonett 25.
Írta: Herczeg László

Szeretnék veled egy kis padon ülni

Átölelnélek, és mesélnék neked.
Olyan szépet, hogy könnyezne szemed

Meséimnek, úgy fogsz majd örülni!

Könnyed majd szivárványt szül a fényben

Ha eltűnik, akkor vadvirág leszel!
Vagy bármi, minek én képzellek el
Míg megfürdök a csalóka reményben.

Balga szívem, hát újra lépre mentél?

Csak te vagy itt, ki igazán szerettél
Az ő esküjét szél fújta el régen…

Magányba borulnak mind az esték
A vágynak kutyái csak ezt lesték

Vérző szívemet széttépik egészen!

A KÖLTŐ AJÁNDÉKA.
Joli Szép Barátnőmnek,
aki verseim hű szeretője!
Szonett: 74.
Írta: Herczeg László

Drága Joli, szonettet írok neked
Hiszen már régen kiérdemelted
Mert verseimet mindig szeretted
Legyen e művem, egyedül tied!

A jó költőnek a lelke virág
Mely verseiben ontja illatát
Eléd varázsol hegyet, rózsafát
Kitárul neked az egész világ!

Drága Joli, szálljál verseimmel
Szeretve, az én sebzett szívemmel

Unokáidnak mondd el majd a hírt:

Én ismertem a Medve Herczeget
Mégsem hittem, hogy engem is szeret
Míg egy napon, Nekem szonettet írt!

ÁLMAIM ÓCEÁNJA

Szonett 73.

Írta: Herczeg László

Az Óceánnak partjára vágyom

Kezemet mosni a végtelenben
Könnyek csillognának a szememben
Mert régen elszállt az ifjúságom.

Mentem álmomban százszor is oda

Partján hagytam a lábnyomaimat
Vizében fürdettem az álmaimat
De, kötött sorsom a gonosz, mostoha.

Csupán a vágyak maradtak nekem
Míg dobogni tud meggyötört szívem
Lám, álmodozva verset írok róla!

Téged is Drágám megírlak e versben
Hiszen bent vagy szerető szívemben
Veled, bár válna szép álmom valóra…

 

ÉBREDJ VELEM!

Szonett: 72.

Írta: Herczeg László

Virágillattal száll az este rám

Forró a levegő tombol a nyár
Tudom, ma is gyötrő éjszaka vár
Torkom kiszáradt, cserepes a szám.

Torkom kiszáradt, cserepes a szám
Nincs álmom ringató, ébren vágyom

De, senkinek nem fáj már hiányom
Nincs ki szeretne, s gondolna reám

Nincs, ki szeretne, s gondolna reám,
Legyen szép és szerelmes éjszakám
Végül reggel velem ébredne fel

Végül reggel velem ébredne fel

Hallgatná, hogy a szívem énekel

Mert sebzett lelkem hű társára lel…

VERS, EGY VERSSZERETŐNEK
Megyeri Anna barátnőmnek, aki a
verseim egyik legnagyobb kedvelője!
Szonett 71.

Írta: Herczeg László

Látod Anna, elszállt az ifjúság.
Messze szállt vele a kék madár is,
De, minden új napnak örülünk máris
Csupán az, hogy élünk is boldogság.

Látod Anna, már nyílnak a virágok
Illatok árjában fürdet meg a szél
Régi szerelmekről, csókokról mesél,
Halott páromhoz fájón visszavágyok.

Látod Anna, nem téged vártalak
Egy virtuális erdőben találtalak
Hol verseimet olvastad csendben.

Látod Anna, jó Barátom lettél
Szép lelkedről tanúságot tettél
Megköszönöm ebben a szonettben.

ÉBREDJ VELEM!

Szonett: 72.

Írta: Herczeg László

Virágillattal száll az este rám

Forró a levegő tombol a nyár
Tudom, ma is gyötrő éjszaka vár
Torkom kiszáradt, cserepes a szám.

Torkom kiszáradt, cserepes a szám
Nincs álmom ringató, ébren vágyom

De, senkinek nem fáj már hiányom
Nincs ki szeretne, s gondolna reám

Nincs, ki szeretne, s gondolna reám,
Legyen szép és szerelmes éjszakám
Végül reggel velem ébredne fel

Végül reggel velem ébredne fel

Hallgatná, hogy a szívem énekel

Mert sebzett lelkem hű társára lel…

ÁLMAIM ÓCEÁNJA

Szonett 73.

Írta: Herczeg László

Az Óceánnak partjára vágyom

Kezemet mosni a végtelenben
Könnyek csillognának a szememben
Mert régen elszállt az ifjúságom.

Mentem álmomban százszor is oda

Partján hagytam a lábnyomaimat
Vizében fürdettem az álmaimat
De, kötött sorsom a gonosz, mostoha.

Csupán a vágyak maradtak nekem
Míg dobogni tud meggyötört szívem
Lám, álmodozva verset írok róla!

Téged is Drágám megírlak e versben
Hiszen bent vagy szerető szívemben
Veled, bár válna szép álmom valóra…

 

VISZEM MAGAMMAL

Szonett 70.

Írta: Herczeg László

Ha egy új szerelem rám találna,
Mit kezdenék akkor a régivel?
Melyet magammal mindig vinni kell

Ha elhagynám, az még nagyon fájna.

Ha elhagynám, az még nagyon fájna,
Sebzett bús szívem beleremegne
Még jobban és mélyebben szeretne,
Vinném magammal az elmúlásba.

Vinném magammal az elmúlásba
Örök, sötét, fekete éjszakába
Mert felejteni én sosem tudok.

Mert felejteni én sosem tudok

Végső utamra majd úgy indulok,

Talán, ott vannak igazi boldogok…

SZONETTKOSZORÚ MESTERSZONETTEL

Írta: Herczeg László

2012.04.27.

14 + 1 szonett egy szerelemről.

Terjedelme: 54-69 Szonettig

További szonettek a Szonettkoszorú után!

1.

Csillagtalan felettem az ég is
Szemeimmel a Holdat keresem,
Nyomát azonban sehol sem lelem,
Remény nélkül maradok hát mégis?

Riadóra dobol, bennem a szív
Nem lehet, hogy minden véget érjen

Vágyakozom, ezer féle képen
Tavasz virul, minden szeretni hív.

Orgonaillat árad a légben
Lelkemig hatva szétterül, az éjben
Kedvesemhez is talán eljut még

Akkor megtudja, mindörökké várom
Csillagtalan éjben utamat járom,
Bús szívem örök szerelemben ég.

2.

Bús szívem örök szerelemben ég,

Szeretni, és viszont szeretve lenni!
Kéz a kézben együtt hazamenni,
Gyertyák fényében ölelkezni még.

Reggel új utakra indulni vele,
Virágzó mezőkön önfeledten
Nézni, ahogy lépdel pillekönnyen,

Virágokat tép karcsú szép keze.

Így képzelgek, napfényt sötét éjben
Szikrázó fényt a Kedves szemében,
Világít nekem, bár szívembe mar.

Reá gondolok, bármerre járok,
Hozzá bárhonnan vissza találok,
Ölelni vágyom, ha az éj betakar.

3.

Ölelni vágyom, ha az éj betakar

Vad, egeket vívó lángolással,
Nem törődni soha senki mással
Sebzett szívem szeretni így akar!

Mennyire vártam végre boldog lenni!
Szeme tükrében meglátni arcomat,
Nem vívni utat kereső harcomat,
Mindent, ami rossz volt elfeledni!

A boldogság kis örömökből épül,
Gyöngyeiből szép kaláris készül

Mindig, és mindig új gyöngyöt akar.

Kalárisnak most halvány a fénye,
Kiáltok a távoli messzeségbe

Szárnyalj Madárkám, jöjj ide hamar!

4.

Szárnyalj Madárkám, jöjj ide hamar!
Emlékezem a régi szép napokra,
Magányom, hogy törted darabokra,
Elmondtad, vágyad csak engem akar!

Mennyit epedtem a találkozásért

Izgalomtól vadul kalapált szívem,
Mintha, először történne velem

Úgy készültem én az éjszakára

Felejthetetlen, csoda volt az éjjel

Boldogság sok gyönyörrel és kéjjel
Éreztem szívem szerelemben ég!

Becéztél forró ringató szavakkal
Aztán már másnap mentél a vonattal,

Ígérted, hozzám visszajössz te még!

5.

Ígérted, hozzám visszajössz te még!
Jöttél is, bár csupán csak havonta,

Leveledet sem hozta a posta,
Én sem írtam, mert volt még büszkeség.

Aztán megjöttél, végre, nagy sokára

Nevetésedtől remegett a lelkem,

Nehéz heteimet rögtön feledtem
Sok várásnak, sok csók volt az ára!

Két nap királyság várt mindig reám,
Bármi kívánságot kiejtett a szám
Mindent helyeseltél te kedvesen.

Azt hittem, hogy  a mennyekben vagyok!

Csak ott lehetünk ilyen boldogok!
Boldogság honában szerelmesen.

6.

Boldogság honában szerelmesen
Sétálgatva váltottunk csókokat.
De, végül mindig elvitt a vonat,
Bámultam utána búsan, mérgesen.

Mert tudtam, csak hetek múlva látlak,
Addig csupán én fekszem az ágyban
Érted remegő kínzó férfivágyban
Várok, míg újra a karomba zárlak.

Napjaim lassan nehezen múltak,
De, érzéseim meg nem fakultak

Szívemben tudtam mindig remélni

Egyszer majd eljön az a pillanat,
Már nem visz vissza tőlem a vonat

Talán lehetne ketten szépen élni!

7.

Talán lehetne ketten szépen élni!

Arcom fürdetni a mosolyodban
Érezni, ahogy szívünk összedobban,

Ha nem kell már az elválástól félni!

Mindent mi bennem valamit is ér
Boldogan én odaadnám neked
Lelkem mélyére véstem a neved
Testemben érted áramlik a vér…

Mit ér az élet szerelem, ha nincs
Nem is létezik, annál nagyobb kincs,

Ha nem kell a hiányától félni!

Mint tűzharang úgy riad a szívem

Az elemésztő tűzben azt hiszem

Veled szeretnék új jövőt remélni.

8.

Veled szeretnék új jövőt remélni

Átélni mind, miről már álmodoztam
Minden, amit soha meg nem kaptam
Legyen enyém, és ne keljen kérni!

De, mert legjobban téged akarlak,
Adja meg a Sors, kérésem nekem
Ha megcsal engem ez a szerelem,
Legjobb lesz, ha földdel betakarnak!

Kínzó hiányod megöl, nem vitás!
Te kellesz csak nekem, és senki más,

Én, téged nézlek bús szerelmesen.

Szép emlékek alkotnak, már láncot
Gyere hát, járjuk az utolsó táncot!
Együtt táncoljunk át az életen!

9.

Együtt táncoljunk át az életen!

Porszem csak a férfi önmagában,
Elpusztulok a szerelmes vágyban

Újabb seb már ne legyen szívemen!

Sokat szenvedtem az életemben,
Végül, azután semmit sem kaptam!
Most minden rosszat máglyára raktam
Elégetem jót váró kedvemben.

Nem akarok magányosan élni!
Könnyes éveimhez visszatérni,

Medveként elbújva barlangomban.

Kizárni onnan az egész világot
Kábán aludni zaklatott álmot
Magamat sajnálva bús haragomban.

10.

Magamat sajnálva bús haragomban
Elzárkózni többé nem akarok
Ha átölelnek szerető karok
Boldogság érkezik azon nyomban.

Szeretetért remeg az én lelkem,
Nem élni búsan Édentől Keletre!
Napfényt akarok vidáman nevetve,
Fényben táncoljon velem szerelmem!

Szeretet nélkül az ember nem élhet,
A legfontosabb mit a sorstól kérhet!
Adassék meg nekem, s ne titokban!

Én nem osztozom, rajtad senkivel
Az önérzet ezt nem tűrheti el
Terád gondolva, szenvedek nyomban.

11.

Terád gondolva szenvedek, nyomban
Megpróbálok, mégis mosolyogni.
Pedig sokszor jobb lenne zokogni,
Vagy húsomba marni bánatomban.

Hamis ígéret hídja leszakadva
Úszom az árral, amíg partra szállok
De, a parton is csak halott virágok
Hevernek sorban földre taposva.

Nem köszön már egyik sem előre

Bár emlékszem a régi szép időkre
Mint Rimbaud, velük úgy beszéltem!

Örök kettősség nekem az élet
Boldogság, aztán másnap Sorsítélet
Mert mindig eljön az, amitől féltem.

12.

Mert mindig eljön az, amitől féltem

Szép napjaimat nem követi öröm
Már régóta a fejem azon töröm
Miért csak a szeretőm vagy nékem?

Cseppként a boldogság, adagoltan?
Ezután csak kétféle verset írjak?
Egyikben nevessek, másikban sírjak,
Míg nem látnak földre rogyva holtan?

Egykor tengersok szépségre vágytam!

Hittem, hogy benned most megtaláltam,

Virágok nyílnak majd bánatomban!

Csókra, ölelésre, jöttek a könnyek
Semmi nem volt, amit megköszönjek,

Hisz, ha öleltél is, mindig titokban!

13.

Hisz, ha öleltél is, mindig titokban!
Pedig én szeretnék nyíltan kiállni
Nem meglapulva alkalmakra várni
Szomorú verset írva bánatomban.

Lassan már kezdem szégyellni magam
Mert nyitott könyvként kitártam a lelkem
Sebeket kaptam, mit nem érdemeltem
De, senki nem hallja az én zokszavam.

Mennyország és pokol egymást váltja
Egész lelkem a megnyugvást kívánja,
Szeressenek! Szeressenek jobban!

Élvezni kell hát minden jót és szépet,
Nekem már sokat nem adhat az élet

Szívem, mégis szerelemre dobban!

14.

Szívem, mégis szerelemre dobban
Egész lényem bár nagyon szomorú
Fájdalmas ez a szonettkoszorú
Melyet írtam kínzó bánatomban.

Hajnal közeleg, nagy versemnek vége…
Kiabál benne fájdalom, s remény
Lemeztelenít ez a költemény

Már lelkemnek sincsen menedéke.

Hajnal van, itt az első fénysugár
Mindenki már egy szép új napra vár

Talán olyan lesz, amit reméltem!

Hiszem, mégis maradnak, a könnyek,
Fájdalmasan kell, hogy elköszönjek,
Mondjátok meg, érdemes volt élnem?

MESTERSZONETT
Írta: Herczeg László

Bús szívem örök szerelemben ég
Ölelni vágyom, ha az éj betakar,
Szárnyalj Madárkám, jöjj ide hamar!

Ígérted, hozzám visszajössz te még!

Boldogság honában szerelmesen

Talán lehetne ketten szépen élni!

Veled szeretnék új jövőt remélni

Együtt táncoljunk át az életen!

Magamat sajnálva bús haragomban,

Terád gondolva, szenvedek nyomban

Mert mindig eljön az, amitől féltem…

Hisz, ha öleltél is, mindig titokban!

Szívem, mégis szerelemre dobban!

Mondjátok meg, érdemes volt élnem?

SEBZETT SZÍVVEL!

Szonett 54.
Írta: Herczeg László

Ölelni kell, ha már az éj betakar

Vad, egeket vívó lángolással,
Nem törődni soha senki mással
Sebzett szívem szeretni így akar!

Mennyire vártam végre boldog lenni!
Szeme tükrében meglátni arcomat,
Nem vívni utat kereső harcomat
S mindent, ami rossz volt elfeledni!

A boldogság kis örömökből épül,
Gyöngyeiből szép kaláris készül

Örül neki az áldott napfény is.

Kalárisnak most halvány a fénye,
Felkiáltok, hát a magas égre:
Bármi volt, én szeretem őt mégis!

SZERETNI!

Szonett 53.

Írta: Herczeg László

Bús szívem örök szerelmet akar,

Szeretni, és viszont szeretve lenni!
Kéz a kézben együtt hazamenni,
S csókok százával jóllakni hamar.

Reggel új utakra indulni vele,
Virágzó mezőkön önfeledten
Nézni, ahogy lépdel pillekönnyen,

S virágokat tép karcsú szép keze.

Így képzelgek, napfényt sötét éjben
Szikrázó fényt a Kedves szemében,
Világít nekem, bár szívembe mar.

Reá gondolok, bármerre járok,
Hozzá bárhonnan vissza találok,
Ölelni kell, ha már az éj betakar.

CSILLAGTALAN ÉJBEN

Szonett 52.

Írta: Herczeg László

Csillagtalan felettem az ég is.
Szememmel az elbújt Holdat keresem,
Nyomát azonban sehol sem lelem,
Remény nélkül maradok hát mégis?

Riadóra dobol, bennem a szív,
Nem lehet, hogy minden véget érjen!

Vágyakozom, ezer féle képen,
Tavasz virul, minden szeretni hív.

Orgonaillat árad a légben
Lelkemig hatva szétterül, az éjben,
Kedvesemhez talán elviszi a szél!

Akkor megtudja, én még mindig várom!
Csillagtalan éjben utamat járom,
Bús szívem örök szerelmet remél…

MÚZSASIRATÓ
Szonett (Lentino) 51.
Írta: Herczeg László

Emlékeim már halott virágok

Szemeimből csordogáló könnyek
Százszor a múltunkba visszavágyok,
Hogy azután újra elköszönjek.

Zaklatott sebzett lelkem sírdogál
Míg vadul vágtat szívemben a vér

Aztán végül mindig reám talál
A remény, hogy egyszer visszatér.

Fekete éjben alusztok csillagok?
Hát, egy sincs, aki világít nekem?
Nem látjátok, mily egyedül vagyok?

Csak a remény van, csupán még velem
Vigasztal, ha már kínjaim nagyok
Mert mindig fáj, egy igaz szerelem…

 

SZONETTEL KÖSZÖNVE…

Partos Csaba barátomnak ajánlom!
Szonett 50.
Írta: Herczeg László

Az ember sokszor lehet magányos
Bánata sebzett szívébe belemar.
Néha azt sem tudja, hogy mit akar,
Gondja, baja, és fájdalma számos.

Így vagyok én is, csodára várok
Könnyebb lesz egyszer talán az élet!
Nem fog sújtani újabb Sorsítélet,
Boldogságomra újra rátalálok.

Így kezdtem ma is az új napot el
S lám, sebzett szívem végre ünnepel,
Verseimért babért hintett a kezed!

Mély, önzetlen, igaz emberséged
Barátomként emelt magasra téged,

Szonettemmel köszönöm meg neked…

TAVASZI ÉRZÉSEK

Szonett 49. (Lentinói formáció)

Írta: Herczeg László

Tavasszal minden fa szeretni hív

Társul hozzá fű, bokor, és virág

Ilyenkor boldogan dobban a szív

Szinte kitárul elém a világ!

Gyümölcsfák pompás sziromruhában

Pompájukat mutatják a fénynek

Míg szorgos méhek mézgyűjtő vágyban

A kaptárba vissza-visszatérnek.

Szép vagy tavasz! Számomra csodaszép!

Virágpompád lenyűgöz színesen!

Nem pótolhat téged semmi festett kép!

Szeress, örülj, nevess önfeledten!

Lélegezz fel végre te szegény nép!

Majd aztán én is, csak legyünk ketten!

MINT VÉREM KICSORDUL…

Szonett 1.

Írta: Herczeg László

Mint vérem kicsordul, ha megvág a kés,

Tűnt mosolyok múltamból visszafájnak.

Csillagfény éjszakák most rám találnak,
Gyöngyként gurul elém az emlékezés.

Sérült fehér hajóként, egy szerelem

Küzd az árral vágyaim tengerében,
Tépett vitorlával süllyed az éjben

Megyek utána, de soha nem lelem…

Bolyongok egyre, a régi utakon,
Eltűnt boldogságom nyomát kutatom,

Talán, soha nem fogok rátalálni…

Könnyemet felszárítaná már a szél,

Arcom simogatná hulló falevél,

Talán egy nap, nem fogom visszavárni?

AZ ÉN KEDVESEM RÉTEKNEK VIRÁGA…

Szonett 2.

Írta: Herczeg László

Az én Kedvesem, réteknek virága
Szemem behunyva illatát is érzem…
Ha elmegy, máris ezer sebből vérzem,
Bárki vigasztal, kérlel, mindhiába…

Az én Gyönyörűm, búzának kalásza

Kinek a pipacsok mesét mondanak,
Forró szerelmes szavakat ontanak,
Felkészítik őt, a szent kenyér-nászra…

Az én Csillagom, még nappal is fényes

Csókja perzselőn forró, szenvedélyes
Harangszót hallok, míg ringat a mámor…

Az én Szerelmem réteknek virága

Napkeltekor a szirmait kitárja,
Szépsége úgy hull le rám, mint a zápor…

NEVESS REÁM!

Szonett 3.

Írta: Herczeg László

Mosolyodtól még az eső is eláll,
Vihar után máris kitisztul az ég

Felhők arca talán szomorú még,
De, a szélben már virágillat száll…

Nevetésedtől elfutnak a könnyek,
Lelkemben születnek versek és dalok
Szerelmünknek lázas hírnöke vagyok,
Engedd meg, hogy mindent megköszönjek…

Szeretlek vágyó, őrült szenvedéllyel,
Miénk már minden csillagfényes éjjel
Mikor tüzes csókot éget rád a szám…

Benned rohanok, nem fogok megállni!
Régmúlt időkbe többé visszafájni,
Ölelj hát szerelmem, és nevess reám!

REGGEL  A TÓNÁL…

Szonett 4.

Írta: Herczeg László

Nézd, a gomolygó párát a víz fölött:

Elhozta nekünk a reggelt a tóra!
Ma éjjel váltak vágyaink valóra,
Szívünkbe égő szerelem költözött…

Nézd, a hattyúcsapat végre felrepül!

Milyen fenséges felemelő látvány!

Megannyi elszálló szépséges bálvány,

Ölelj át, itt maradtunk most egyedül…

Áldott ez a reggel, áldott volt az éj
Húsunkba édes kínt mart a szenvedély,

Mint tűzharang, úgy kalapált a szívem.

Hálás szívvel nézek a kék égre fel

Gyarlóságom az Úr előtt térdepel:
Hiszen nagyon szeret, most már elhiszem…

MIÉRT KELL?

Szonett 5.

Írta: Herczeg László

Miért kell nekem téged úgy szeretni,
Mitől hiányod már szívembe vágjon,
Testem mindig, új vágyakat találjon
Aztán, sosem tudjalak elfeledni…

Miért kell nekem, reád várni egyre

Pár koldus órának örülve végül

Mit adsz árva szívemnek menedékül

Nézd, belehalok már a szerelembe…

Neked adtam én már minden kincsemet

Mi bennem még szép és értékes lehet

Mond, könnyedén ezt el tudod feledni?

Torokban rekedt madárdallá válok

Ha már a nyomaidra sem találok,

De, sosem foglak téged nem szeretni!

ÖREG HAJÓ A KIKÖTŐBEN…

Szonett 6.

Írta: Herczeg László

Már öreg, viharvert hajóként élek

Vad szelek hajszoltak az Óceánon.

Ma már csak békésebb vizekre vágyom,

Melletted drágám nyugalmat remélek…

Amit nem mondtam még soha neked el:

Egész életemben csak terád vártam,

Míg, száz kikötő után rád találtam,
Rozsdás horgonyom nem húzom többé fel…

Két karodban, mint csendes tág öbölben

Megpihenhetek végre meggyötörten.

Nekem ne üzenjen már az Óceán!

Legyen nyugalma az öreg hajónak!
Nem is hajó már csupán csak egy csónak…

Elsüllyesztené a legelső orkán…

CSILLAGSZÓRÓ ÉJSZAKÁBAN

Szonett. 7.

Írta: Herczeg László

Vártam nagyon, szemem az órát leste

Megjött a vonata, s ő szaladt felém,

Szikrázó könnyei ragyogtak szemén,
Karomba besimult szép karcsú teste…

Oly szerelmesen nézett a szemembe

Boldogságomban nem tudtam beszélni,

De azt éreztem, nem kell őt már kérni,

Mert az enyém lesz még a mai este…

Aztán a csillagszóró éjszakában

Kitárt ölében már hazataláltam,

Betakartam őt birtokló testemmel…

Ringatott forró igéző szavakkal
Aztán másnap már elment a vonattal,

Belül millió szerelmes sejtemmel…

HA KEDVESEM SÉTÁLNI INDUL…

Szonett 8.

Írta: Herczeg László

Ha az én Kedvesem sétálni indul

Virágok nyílnak kicsiny lábnyomában

Pillangók szálldosnak a mosolyában

A gyalogút fürge lábához simul…

Ha az én Gyönyörűm egy dalt énekel

A madarak neki visszafelelnek,
Vele együtt mind vígan énekelnek

Félve nézem, mert mindjárt szárnyra kel…

Ha tőlem elrepül, elcsalja az ég

Mi lesz velem akkor, meglátom-e még?

Hallom-e, majd ahogy nekem énekel…

Vagy mindörökre itt maradok árván
Az én drága kis Madárkámra várván

Aki soha többé talán nem jön el…

GYERE GYÖNGYVIRÁG…

Szonett 9.

Írta: Herczeg László

Gyere Gyöngyvirág, egy utolsó táncra,

Életünk talán végső táncát járni!

Pörögni, forogni, és nem megállni,

Így suhanni veled az elmúlásba…

Gyere Gyöngyvirág, egy utolsó dalra,

Pacsirta sem dalol ma nálunk szebben!

Rásegít trillázva, s már szárnya rebben,

Könnyeknek rajtunk nem lehet hatalma…

Gyere Gyöngyvirág, csókjaidra vágyom,
Szemed tükrében boldogságom látom!

Megfürdetsz szép napfényű mosolyodban…

Gyere Gyöngyvirág, csak te, és más senki!

Mert nem akarok mást már így szeretni!

Érzed, hogy a szívünk is összedobban?

REPÜLJ VELEM…

Szonett 10.

Írta: Herczeg László

Ha szárnyam volna, és madár lehetnék

Nemcsak csillagfényes szép nyári éjjel

Álmodoznék e csodás szenvedéllyel,

De mindig egyre az égen repdesnék…

Virágzó rét felett repülnék lágyan

Bódító illattól, megrészegülve

Majd új kalandra, messzi útra kelve
Hegyek ormára repítene szárnyam…

De már nem repülnék sosem egyedül

Magányos madár az mindig menekül

Végre most hű páromra rátaláltam…

Bár most elválaszt a távolság ma még

Felettünk azonban ott ragyog az ég,
Velem repül majd, ha madárra váltam…

ŐRIZD MEG GYÖNGYVIRÁG…

11. Szonett.

Írta: Herczeg László

Nézd mennyi rózsa, sok szonett virág!

Egy-egy vallomás szerelmemmel írva

Bús sorsomat írtam le a papírra

Míg a búcsú majd hű szívembe vág…

Koronát tettem a fejedre drága

Száz nő fölé téged felemeltelek
Mint soha senkit, úgy szerettelek

De koronád majd leesik a sárba…

Mert a homálynál többet ér a fény

A jólét enni ad, s éhes a szegény.
Neked kitárulhat az egész Világ!

Akkor, mikor majd más ölel nevetve

Gondolj e sok szerelmes szonettre,
Őrizd meg hát, amíg élsz Gyöngyvirág…

ÉJSZAKAI IMÁDSÁG.

Szonett. 12.

Írta: Herczeg László

Könyörgöm, az éjszaka sose fájjon
A csend korbácsa testemre, ne verjen
Árva lelkem vágyott zajokra, leljen
Asszony, szuszogjon mellettem az ágyon…

Könyörgöm, holnap is adjon csókokat

Ne térjen meg igazi otthonába
Mert nem láthatom, csak nagy sokára
Hozza őt vissza majd újra a vonat…

Könyörgöm, adassék meg már nekem

Velem maradhasson a Szerelmesem

Mert az életünk oly hamar elrohan…

Könyörgöm, Uram, nézzél le rám
Éjszakai imát, rebeg most a szám

Engedd, hogy vele élhessek boldogan…

A SZALVÁTOR KRISZTUS.
Szonett 13.

Írta: Herczeg László

Szent Karácsony beköszöntött szépen
Fenyőfával, áldott gyertyafénnyel

Szép az este, de, ha jön, az éjjel
Rágondolok, mi is történt régen…

Jászol szénában sikolt Mária
Állatok közt, istálló mélyében
Betlehemi csillagnak fényében
Megszületett az Istennek Fia…

Szalvátorrá, Megváltóvá lenni
Hirdetni, hogy miként kell szeretni
Akkor is, ha szög, és kereszt várja…

Tanúságot, és csodákat tenni
Jászoltól a Golgotáig menni
Hol eléri a Longinusz lándzsa…

KI MONDJA MEG, MIÉRT?
Szonett 14.

Írta: Herczeg László

Ki mondja meg, miért is szeretlek,
Azt tudom, ősz után beköszönt a tél

Lábad nyomát hóval befújja a szél

Most mentél el, de máris kereslek.

Ki mondja meg, miért könnyes álmom
Felriadok, már minden éjszakán
Azt álmodva nem jössz már talán
Szemed tükrében arcomat nem látom.

Ki mondja meg, miért nincs reményem

A gazdag győz, én veszítek szegényen

Majd ígéred, sosem fogsz elfeledni!

Ki mondja meg, miért tud így fájni
Szép szavad, öröm volt rám találni
Megmutattam, hogy lehet szeretni!

BÚSULOK SÍRÓ HOLD ALATT.

Szonett 15.

Írta: Herczeg László

Csillagtalan sötét éjszakában
Az eget párás köd eltakarja,
Hideg szél fúj, néha megkavarja

Sír a hold odafent egymagában.

Nekem is most sírni volna kedvem

Büszkeségem feladtam már régen
Hisz a hold is magányos az égen

Én pedig bús követője lettem.

Bármit akarok, sosem sikerül

Tőlem az öröm messze menekül

Már nem is hiszem, hogy rátalálok.

Mert késő már, az élet elrohan

Nem nevethetek én már boldogan

Semmim nincsen, csak csalóka álmok.

TOMBOL A SZÍVEM

Szonett 16.

Írta: Herczeg László

Kedvesem szép szeme nyíló virág
Belenézek, és szívem feldobban,
Nem tudhatom már szeretni jobban

Hiszen, ő nekem az egész világ.

Kedvesem mosolya vágyakra gyújt

Forr a vérem, úgy akarom ölelni
Benne biztos menedékre lelni
Hol nem kísért engem többé a múlt.

Kedvesem napfényű nevetése
Arcát örökre lelkembe véste

Tombol a szívem győzedelmesen.

Kedvesem ölelő karjaiban
Boldogságom örök szent fészke van,
Hol elringat engem szerelmesen.

MEGKÖTÖZÖTT CSILLAGOK ALATT

Szonett 17.

Írta: Herczeg László

Sötét, és színtelen az éjszaka már
Megkötözték ma is a csillagokat

Szikrát sem szórnak, apró darabokat
Anyjában alszik a búvó holdsugár.

Hideg szélben fák fáznak dideregve
Elvitte az ősz ruhájukat régen
Tavaszra várva sírnak egész télen

Járok közöttük rólad elmerengve.

Várom, hogy jöjjön megnyugvás és béke

Rongyos, tépett szívemnek menedéke,
Legyen már nyugalmam, hosszú volt az út.

Életem vonata tovább megy, velünk
A kerék forog, amíg mi szeretünk,
De, már minden sín az örök éjbe fut…

SORSPANASZLÓ

Szonett 18.

Írta: Herczeg László

Lelkemben most a szerelmem árad
Óceánként hullámzik már vadul
Ha bűvkörödből meg nem szabadul
Megsérült bárkám elsüllyed nálad.

Álmatlan az éjjel, csillagtalan
Utcalámpák foghíjasan égnek
Elkísérnek még a szép remények

Szívem mégis nagyon boldogtalan.

Várakozás hóhéra a vágynak
Emlékeim újra visszafájnak
Mikor öleltél szenvedélyesen.

Nap, mint nap a csókjaidra várva
Haragszom már az egész világra
Sorsom panaszlom bús szerelmesen.

MÁJUSRA VÁRÓ SZÍVVEL

Szonett 19.

Írta: Herczeg László

Májusra vár öreg orgonafám
Görnyedezve a hótól belepve
Hidegben, nincsen bimbózni kedve

Csak pompája emlékét ontja rám.

Várok én is, rajtam gondok terhe
Hosszú nappalra, még hosszabb éjjel
Vágyam birkózik, kínzó reménnyel
Fájón gyötör bús szívem szerelme.

Kinyílnak, majd újra az orgonák
Virágba borulnak, kertemben fák
Sok színes virág, nevet a napra.

Mikor madárfüttyre remeg a szív

Akkor, már minden csak szeretni hív
Boldog leszek én egy pillanatra.

FÁZIK AZ ISTEN

Szonett 20.

Írta: Herczeg László

Csontig ható hideg szelek fújnak,
Ereimben megdermed, a vérem
Isten kegyét már hiába kérem,
Ő és Fia fent egymáshoz bújtak.

Fázik az Isten, vacogva remeg,
Könnye jégcsapként lóg, le a Földre
Angyalok hada nem tör előre
Megfagyna mind az égi hadsereg.

Állomás peronján dideregve
Gondolok a fenn fázó Istenre
Segíthetne, ne késsen a vonat.

Mozdony sípol, Kedvesem ideér

Ereimben máris vágtat a vér

Boldog mosoly önti el arcomat

SZERETLEK HÓESÉSBEN

Szonett 21.

Írta: Herczeg László

Szakadatlanul  hull, csak hull a hó
A fák már terhelten jajonganak,
Ropogva jégcsap könnyet ontanak,
Mindent belep a fehér takaró.

Szívemre így ül rá a bánatom

Az elválasztó rideg messzeség
Mégis próbálok reménykedni még,
Kedves arcod talán még láthatom.

De, sötét felhős felettem az ég
A hideg szél is elválaszt ma még

Fagyban, szíved is lassabban dobban

Ha hozzám a vágy nem kergetne el
Te, akkor is a szívemben leszel
Mert szeretlek téged egyre jobban.

MI A BOLDOGSÁG?

Szonett 22.
Írta: Herczeg László

A boldogság kicsiny örömök sora

Apró gyöngyszemekből kaláris készül

Ha meg nem óvod, szétgurul mind végül

Aztán rádöbbensz sorsod mily mostoha.

A boldogság harmatcsepp egy virágon

Ki azt hiszi ő a szépségnek könnye

Mikor a napban felszárad örökre

Megremegek, mert többé sosem látom.

A boldogság egy gyermek nevetése

Ki ártatlanul tekint a kék égre

Romlatlan még, mint frissen sült kenyér.

A boldogság Kedvesem dalolása
Virággal kézben sietek hozzája
Piros az én rózsám, piros, mint a vér.

VISSZAMERENGŐ

Szonett 23.
Írta: Herczeg László

Emlékezem a legelső csókra.
Állomáson, tétova epedőn
Meghatódva, de vágytól remegőn,

Válaszoltam a szerelmes szókra.

Aztán, én hajnalban felébredtem.
Nem volt a szobám többé nesztelen
Mert ott feküdt mellettem meztelen,
Istenem! Jaj, mennyire szerettem!

Végigsimított a testén kezem
Már éreztem, ez igaz szerelem,

Csillagként ragyogó, nem gyertyafény!

Majd megláttam, hogy nyitva a szeme
Reám mosolygott, mint még senki se,
Míg betakartam, ne fázzon szegény…

PALOMA BLANKA

Szonett 24.
Írta: Herczeg László

Mert egykor az Ararát hegyéről
Noénak vittél olajfa ágat,
Reményt, mitől egy új élet támadt
Dicső lettél a szent égi fénytől.

Már a béke galambjává váltál
S a reményé: Lesz még Világbéke!
Az igaz Embernek menedéke,
Mint, mikor Noéhoz visszataláltál!

Pusztul a Földünk, szürkül az élet
Ismét vízözön lesz a Sorsítélet?
Repülj galambunk! Fel, magasabbra!

Szeretetemet itt nem felejtem,
Szerelmemet is szívembe rejtem!
Aztán vezess! Drága, Paloma Blanka!

BOLDOGTALAN SZONETT

Szonett 25.
Írta: Herczeg László

Szeretnék veled egy kis padon ülni

Átölelnélek, és mesélnék neked.
Olyan szépet, hogy könnyezne szemed

Meséimnek, úgy fogsz majd örülni!

Könnyed majd szivárványt szül a fényben

Ha eltűnik, akkor vadvirág leszel!
Vagy bármi, minek én képzellek el
Míg megfürdök a csalóka reményben.

Balga szívem, hát újra lépre mentél?

Csak te vagy itt, ki igazán szerettél
Az ő esküjét szél fújta el régen…

Magányba borulnak mind az esték
A vágynak kutyái csak ezt lesték

Vérző szívemet széttépik egészen!

MINT BOLYGÓ HOLLANDI

Szonett 26.
Írta: Herczeg László

Mint Bolygó Hollandi a híres hajó
Úgy vándorlok az Élet Óceánján
Biztos révbe, kikötőbe vágyván,
Hol örökre megpihenni volna jó.

De, feszül vitorlám, pezseg a vérem!

Újra csak előre hajszol a szél
Végtelen messzeség az úti cél
Rohanok, de soha el nem érem!

Néha, nem is száguldok egyedül
Van, hogy más hajó is mellém kerül
Kicsit együtt megyünk az Óceánon!

Aztán elhagy, míg én tovább megyek!
Addig, míg egyszer el nem süllyedek,
Nyomom sem marad ezen a világon…

ELMONDHATATLANUL...

Szonett 27.

Írta: Herczeg László

Leszállt az éj, bújj kedvesem hozzám,

Hogy az arcunk újból összeérjen

Mámorító édes szenvedélyben,

Megtalálja ajkad újra a szám.

Karcsú alakod elvész karjaimban,

Vigyáznom kell, hogy el ne törjelek,

Ha szenvedélyesen átöleltelek

Szívem remeg, akárcsak álmaimban.

Így érzek, mikor a karomba zárlak,

Ha hosszú idő után újra látlak

S rám ragyog ismét gyönyörű szemed.

Nem is kell nekem többé már senki!

Hiszen nem lehet mást is így szeretni,

Hogyan mondhatnám drágám el neked...

ALSZIK A BOLDOGSÁGOM

Szonett 28.
Írta: Herczeg László

A testemhez bújva aludtál el,
Összedobbant boldog szívverésünk.
Együtt is lesz majd felébredésünk,

A kelő nap is minket ünnepel.

Lelkembe égett, amit tőled kaptam,
Az áradó, vad, végtelen gyönyör…
Mint láva, mely a vulkánból kitör,
Pedig én csak a szívemet adtam!

Szerelmemet most szerelmi tűzben
Boldogság gyöngyökből láncra fűztem

Ha, felébredtél Neked átadom.

Most még aludj, mélyen, hozzám bújva
Ha felébredsz, majd lángra gyúlsz újra,
Csillag szemedben sorsom megláthatom.

SZERETNÉM ELMONDANI

Szonett 29.
Írta: Herczeg László

Szeretném hosszú téli estéken

Szerelmemet elmondani neked.
Hallgatnád, s könnybe lábadna szemed,

Mint nagyon régi szép Grimm meséken.

Teázni kettesben meleg szobában,

Lassú táncban keringni összebújva
Füledbe szerelmes szavakat súgva,
Elmondani, hogy égek már a vágyban…

Ó szerelem! Felemelő mámor!
Mint virágok bűvös illatától
Elszédült lepke, úgy vergődök én!

Nem tudok, nem akarok menekülni!
Újra szomorú sötétbe kerülni,

Hiszen nekem, már csak Te vagy a fény!

ÉRTHETETLEN SZERELEM

Szonett 30.
Írta: Herczeg László

Kedvesemnek kicsi lábnyomában
Illatozó piros rózsák nyílnak,
Pompájukban oly varázzsal bírnak,
Remegek már a szerelmi vágyban!

Gyönyörűmnek édes nevetése
Szíven üt, hát ölelem önfeledten
Senkit még így soha nem szerettem
Egész lényét a lelkembe véste.

A miértre nincsen magyarázat!
Rejtély ez a szívtépő imádat,
Hiszen sok rosszat tett már ellenem!

Mégis, újra, mindent megbocsájtok!
Sorsítélet ez, varázs, vagy átok?
Nem, csupán egy igaz szerelem!

MEGÁLLAPÍTÁSOK

Szonett 31.

Írta: Herczeg László

Tavaszra mosolyog a napsugár

Arcomat odafordítom a fénynek

Ma intettem búcsút a reménynek
Nincs másom, mint a nap melege már.

Mindent megtettem érted százszor is
Annyit sem kaptam érte: Köszönöm!
De, megmérgezted minden örömöm
Ígéreted mind hazug volt, s hamis.

Jó tanulság ez, jó tapasztalat
Helyetted, én szégyellem magamat

Mert, több eszem is lehetett volna!

Akkor nem állnék itt megalázva

Egész testemben remegés nem rázna
S ez a szonett, egész másról szólna…

AZ ÉN LILA ORGONÁM

Szonett 32.

Írta: Herczeg László

Udvaromon áll egy orgonafa
Hatalmas, a háztetőig ér fel
Igaz, még nincs tele zöld levéllel
S virágozva lesz majd csak illata.

De, tudom az egész nagyvilágon

Nekem lesz a legszebb lila orgonám
S, ha sírodra leteszem, Zsuzsikám
Mosolyogsz rám ott a másvilágon…

Mitől lett az orgonám csodaszép?
Csodásabb, mint bármely művészi kép?
Szinte kiált, fel a kék egekbe!

Könnyem hull, ha pompájában látom,
Tudom, mitől szépséges a virágom:
Zsuzsa kutyája van alá temetve…

NEFELEJCS
Szonett 33.

Írta: Herczeg László

Nefelejcs az én kedvenc virágom
Szerénységét meghatottan nézem

Mindig szolid méltóságát érzem
A dölyfös rózsa nem az én világom.

Szép a rózsa, és szép a liliom
Illatuk a kertemet belengi,
Nóta és dal dicséretük zengi,

A nefelejcs talán egyszerű gyom?

Már rég nemes virágként szeretem,
Kicsi kertemben féltve nevelem,
Rózsa és liliom elhervad hamar!

Ha jönnek őszi hideg éjszakák

Levelüket lepergetik, a fák
A nefelejcsem még élni akar!

TAVASZI SZERELEM

Szonett 34.

Írta: Herczeg László

Tavasz jön, most minden örülni hív
Ébredez a kertben, fű, fa virág
Szerelmes talán az egész világ

Mert szeretni dobban egyre a szív.

Langyos a szellő állok, a fényben
Arcom napsugárban megfürdetem
Tavaszra ébred a régi szerelem

Megújulva az Ember szívében.

Virág a mosolya, bilincs a karja

Csókot a csókra, vágyva akarja
Kábító mámor az én Kedvesem.

Szemében pásztortüzek égnek

Őrző, szép fényükkel megigéznek

Tavasszal ilyen egy nagy szerelem.

LUNATIKÁK  (Holdkórosok)
Szonett 35.
Írta: Herczeg László

Este van, szép csillagos most az ég
Vékony sarló a Hold, éhes szegény
Uralkodik, a csillagok seregén
Nem bújik hát el, vacsorázni még.

Öreg Barátunknak, ki tudná korát?
Hiszen öregebb, mint bolygónk a Föld
Teljes kopár, vagy mégis valahol zöld?

Őrzi titkát, s Neil Amstrong lábnyomát.

Lunatika mondják, a holdkórosra
Ki alvajáróként sétál gyakorta
Beteg-e, vagy csak a Földről menne el?

Végül, ágyába mind visszatér szegény
Mert gyalogszerrel nincs semmi remény,

Egyetlen egyszer elérni oda fel…

CSILLAGOK KÖZT SZÁRNYALÓ

Szonett 36.
Írta: Herczeg László

Te azt mondod, ma meleg van megint,
Én azt, ragyogón ömlik ránk a fény!
Hogy megérts végre, mikor lesz remény?

S látni a világot szépsége szerint?

Mikor lábbad könnybe a két szemed
Egy magasztos meghitt pillanatnál

Mikor a ki nem mondott szavaknál
Többet érne, ha megfognám kezed.

Az én lelkem csillagok közt szárnyal,
Eljátszik a bújó holdsugárral

Te körmöt lakkozol szenvedéllyel…

Én torokban rekedt madárdal vagyok!

Hogyan lehetünk mégis boldogok?

Megálmodom azt is majd az éjjel…

SZÉLPOSTA

Szonett 37.
Írta: Herczeg László

Sebzett szívem felriad, a tavaszra
Napfény szikráz, a felhők oly kékek!
A kertemben ibolyák közt lépek,
Úgy hat rám, akár egy ifjú kamaszra!

Szép a reggel, már langymeleg a szél
Kitárult szívvel nézek, fel az égre,
Csak a Kedvesem érne ide végre
Mert, ha nem jön, akkor visszatér a tél.

De, üzenetem el fogja, őt érni
Akkor nem kell, hiába remélni
Nevét majd a szélbe bekiáltom!

A választ is majd elhozza a szél
Szívemhez szóló szerelmes levél:
Már indul is, ha ennyire várom!

VÁGTAT BÁNATOM…

Szonett 38.

Írta: Herczeg László

Vágtat bánatom fekete lovon

Szikrázik, a patkója szüntelen
Hajnalban majd eltűnik hirtelen
Remegve fél a napfénytől nagyon.

Vágtat bánatom fehér paripán
Napfényben született, de menekül!
Megriadt szegény, itt hagy egyedül,
Vissza nem is jön értem már talán.

Így telnek, a napjaim már régen,
Nincs is annyi csillag fent az égen,
Ahányszor lelkem felvágyik az égbe.

Éjjel csillagok közt szomorkodom,

Nappal a felhőkkel vonul bánatom,
Mindezért, két lovat kaptam cserébe…

TAVASZKÖSZÖNTŐ!

Szonett 39.
Írta: Herczeg László

Meleg szelek fújnak már dél felöl,
Áldott napfényben rügyeznek, a fák.
Az ibolyák mind illatukat ontják,

Itt a tavasz és csendben üdvözöl.

Megható a természet csodája
Nem lehetséges megunni soha!

Legyen, a sorsom bármily mostoha
Meghatottan nézek én reája.

Ragyogjál napfény! Illatozz virág!
Mosolyogjon ránk az egész Világ!
Gyere, Kedvesem, örülj hát velem!

Ha nevetésed lelkem beragyogja,
Nem gondolok a bús hónapokra,
Mert, hogy szeretsz, talán már elhiszem…

SZONETTEK SZONETTJE

Szonett 40.
Írta: Herczeg László

Szonetteknek a  szonettjét írom,
A tökéletes hibátlan formát!
Kíván egy kicsi szellemi tornát,
De, semmi baj, én azt is kibírom!

Jók lesznek a rímek, és szótagok
Figyelek, majd a helyesírásra,
Közben pedig nem gondolok másra,

Mutatom, hogy milyen költő vagyok!

De, mindhiába, nincs benne öröm
Magamat így, akárhogy is töröm
Inkább sajnos sírni volna kedvem.

Szonetteknek a szonettjét írom,
Bánatomat csendben belesírom,
Elveszítem azt, akit szerettem…

ÉG A GYERTYA, ÉG…

Szonett: 41.

Írta: Herczeg László

Több gyertyát gyújtottam tegnap este

Mindazokért kik elhagytak csendben.

Nagy megbékülés támadt szívemben,

A lelkem is ezt a békét kereste.

Éltem lejár, közeleg az óra
Tárul a kapu, már sokan várnak!

Boldog örömmel karjukba zárnak,
Régi vágyam válik majd valóra.

Homályosan látom az arcok sorát
Szememből pergő könnyeimen át,

De, Zsuzsa illatát tisztán érzem…

Aztán eszmélek, bús, földi ember,
Aki már csak messze vágyódni mer
Közben, ezer fájó sebből vérzem…

KÉTSÉGEK KÖZT

Szonett 42.

Írta: Herczeg László

Kétségek között szenved a lelkem

Ígéretekből épült palotában.

Bolyongok egyre üres szobákban,

Hova bezárt rég az én szerelmem.

Reményre bánat, majd újra remény,
Tartom magamat, mint büszke bálvány!
Ő pedig, mint carrarai márvány
Soha nem enyhül, mindig kőkemény.

Ó Istenem! Ez lesz hát a Sorsom?
Már mindörökre magamban hordom,
Belém égetve csalfa nevetését?

Bánat palotámban majd üt az óra

Régi vágyam válik végre valóra:

Velem temetik lelkem szenvedését.

MENJ MÚZSÁM!

Szonett 43.

Írta: Herczeg László

Kávé íze volt az utolsó csóknak
Üres közhelyként csikordult a szó

Az ölelésünk sekély vizű tó
Benne megfeneklett lukas csónak

Éreztem, hogy nincsen már bizalmam
Sok hazugság, és hamis ígérgetés
Nyomában nincs más csak szenvedés
Sohasem lesz nekem így nyugalmam.

Hát menj Múzsám! Keress más bolondot!

Aki nem okoz neked semmi gondot,
Férjed pénzéből páváskodj, míg élsz.

Szerelmet ígértél, őszinte érzést
Romokat hagytál, és fájó szív vérzést

S már vidáman új szeretőt remélsz.

CSODAVÁRÁS
Szonett 44.
Írta: Herczeg László

Két napja már elkerül az álom
Csak fekszem, az ágyon elmerengve
Emlékezem fájón beleremegve
Hallom a csendben szívdobbanásom.

Hallom a csendben szívdobbanásom
Minden újabb üteme szúrva fáj

Az idő szinte megáll, tűrni muszáj
Ölelő karjaidba visszavágyom!

Ölelő karjaidba visszavágyom,
Csodára várok, elkerül az álom
Sebzett a szívem, tépett lett szegény.

Sebzett a szívem, tépett lett szegény
Sötétben fekszem, nem kell, most a fény
Nincs remény, nincsen már semmi remény…

VÁGTASS VELEM!

Bigi Torday-nak.

Szonett 45.

Írta: Herczeg László

Jó lovacskám, tudsz-e vágtatni még?

Teliholdas felettünk az égbolt.

Az utolsó vágtád már régen volt,

Bár szívedben a vágy még benne ég.

Jó lovacskám, lobogó sörénnyel

Virágzó réteken száguldj, a széllel!

Nyomodat, én megtalálom éjjel,

Telehintem mindig csillagfénnyel.

Így lesz ez, hiába is menekülsz,

A csillagok ménesébe kerülsz

Az öreg Hold, ki őrzi őket rég.

Tudom, csakis fent fogsz majd megállni

Örök fényű csillag lóvá válni

Mert, itt lent, velem kell vágtatnod még…

VARÁZSSZŐNYEG.
Szomorú Piroska Iparművésznek!

Szonett 46.
Írta: Herczeg László

Ha kicsit is szeretsz, te engemet
Látni akarnál, egyszer boldogan!
Mikor az örömtől elsírom magam,
Készíts nekem egy varázsszőnyeget!

Körberepülni vele a világot
Látni, amiről csak álmodoztam!
Csodák felett szállni meghatottan
Ahova lelkem szárnyalni vágyott!

Fújhat szél, és megtéphet vad vihar
Az én lelkem, ha szárnyalni akar,
Orkánt csendesít, egyetlen szavammal!

Gondom, bánatom messze menekül
Nem is indulok, el én egyedül
Ölelj át, mert elviszlek magammal!

IKONÁLMODÓ

Siess Zsuzsa
Ikonfestő művésznek!
Szonett 47.
Írta: Herczeg László

Vonz engem az ikonok világa,
Festőjüket szeretem is nagyon!
Bár találkozni nem volt alkalom,
Álmomban már elmentem hozzája.

Kézen fogtam, a szemébe néztem
Aztán boldogan, és önfeledten

Legszebb ikonjába bebújtunk ketten,
Egy szó nélkül, mert semmit sem kértem.

Virágillat áradt, és halk zeneszó
Tudtam örökre maradni volna jó
Talán utamnak itt a vége már!

Egy ikon mélyén, álomvilágban
Megkapok mindent, amire vágytam,
Aztán, felébredtem. Kár érte, de kár…

EGYSZER MÉG, UTOLJÁRA…

Kustánczi Erzsébetnek!

Szonett 48.
Írta: Herczeg László

Erzsikém, tudsz-e álmodozni még?
Mernél hinni, egyszer még utoljára?
Remélve, mégsem lesz könny az ára,

Mert, nem történik veled az mint rég…

Reméltél, aztán sokat szenvedtél,
Örömöd virága hamar porba hullt.
Ha néha fájón megkínoz a múlt,
Eszedbe jut, oly hiába szerettél…

Akarnál még egy gyönyörű táncot?
De, többé nem hordani rabláncot?

Csak szeretni, és szeretve lenni?

Ne indulj a táncba mégsem egyedül,
Szabott sorsa elől nincs, ki menekül!

Próbálj meg az én utamon menni!